Az embernek meg kell őrülnie,hogy normális legyen és el kell veszítenie az eszét,hogy fel tudjon ébredni és elérkezzen oda,hogy tudja ,hogy él vegre ne legyen álomkóros és fantaszta,hanem normális ember.Hamvas Béla

Igen valóban egy stroke-ot éppen átélő beteg videóját látjuk.Szerencsés esetnek mondható ,hiszen azonnal jól felismerhető tünettegyüttes miatt a családtagok gyorsan és jó helyzetfelismeréssel hívták a mentőt.

Igen tehát Ők időben mentőt hívtak ,ahol a kórházban az a bizonyos 4 és fél óra úgymond hatékonyan telhetett.Hogy mért kell hangsúlyozni ezt a rövid intervallumot ,mert a betegnek tulajdonképpen ennyi ideje van ,hogy "jól " túléljen.Ennyi idő van a különféle gyors vizsgálatokra majd a beavatkozásra...igen ennyi ha ezen túlfutunk annál nagyobb a veszélye annak ,hogy a beteg meghal vagy nagyon súlyos károsodással éli túl a kialakuló agyvérzést.

Ami engem illet már több mint 10 éve érintett vagyok a témában mégis ,mint egy újszülött veszem kézbe mindig az újonnan fellelhető lehetőségeket ,hogy esetleg valamilyen "kilábaló ötlethez vagy terápiás kezeléshez jussunk.

Bár 10 éve túléltünk egy aneurizmát anyuval.Hogy mégis mért mondom ,hogy túléltük,hisz "csak" Ő volt beteg mondhatná valaki értetlenkedve.Mert az emberek nem értik valljuk be,hogy mit él át a család...min megy keresztül az aki "csak" segíti a "túlélőt".

Fogalmunk sincs ,amíg valaki kívül állóként lát egy élethelyzetet ,hogy milyen is az megtapasztalni az éles bevetést,Amikor valaki bejelenti ,hogy rákja van empatikusan likoljuk a fiatalkori képeit esetleg beleolvasunk a vezetett online naplójába ,de valljuk be csak szörnyűlködünk,hisz az amerikai pszichológusok is azt tanítják ,hogy óvjuk magunkat a negatív információktól merthát az ragadós és biztos hazavisszük a kórt.Pedig lehet ,hogy a beteg egy családos anyuka,aki egyedül neveli a kamasz gyerekét.Vajon hogyan éli meg ezt a gyerek?Vagy a házastárs?Ha mi egyik napról a másikra csakúgy megbetegszünk ,ne adj isten strókot kapunk és egy teljesen másik "ÉN" köszön be az ajtón.Vajon megértjük ?Elfogadjuk?Mégis hogy kell ilyenkor viselkedni?Segít valaki ezt felfogni ?Van rá valamilyen "recept"?Nekünk a túlélő családtagoknak esetleg valami gyógymód?Ránk mért nem gondol senki?Azt hiszik könnyű ez az oldal?

Nem .Nem könnyű mi is túlélővé válunk egy betegségben ahol nemcsak a páciens lesz túsz ,hanem az egész család.

Minek is felidézni századszorra azt az áprilist mikor az én anyukám önkívületi állapotban kórházba került és mondjuk ki azt a NŐT soha többet nem láttam viszont.

Sokan kérdezhetnétek tőlem ,dehát túlélte hogy mondhatod hogy nem kaptad Őt vissza.

Azért ,mert egy teljesen más ember tért vissza hozzám.Más személyiségjegyekekkel ,más érzelemevilággal és más empátiával.

"Ami az embert emberré teszi az megmaradt"Mondta az orvos bíztatóan a műtét után...meg azt is mondta ,hogy ami most jön az nehéz lesz...készüljenek föl mert gondok azok lesznek.

Milyen az élet stroke után?

Első körben hangsúlyoznám ,hogy mindenki aki éppen benne van a folyamatban higgadjon le és ne akarjon megalkotni magában egy bizonyos nagybetűs életet....Nem azt ,ami előtte volt kedves honfitársaim sajnos egy súlyosabb agyi anomália után ahol már a felépülés akár évek kínos kérdése is lehet ,ilyen helyzetben ne várjunk már csodát.

A kimondott csoda az nem fog jönni ,de ha jó nagyot merítünk a saját átalakításunkon és megtanulunk mindent úgy elfogadni ,ahogy van emberien csodák nélkül ,na akkor van esély talán még a csodára is.

Igen lehet élni valakivel ,aki agyvérzést kapott.Mégis hogyan?

Rengeteg empátia gyakorlásával és lehetőleg ne hibáztassunk soha senkit semmiért.Se magunkat se a másikat.

Értem ezalatt ,ha mondjuk félrebeszél vagy nem tudja ,hogy mi éppen kik vagyunk mert kikerülve stroke után még a memóriája nem tért vissza,nem tud mozogni,nem tud beszélni,nem tud magáról....és a többi.

Ne aggódjunk az agyvérzést követő első év csak a felépülésről szól.Ilyenkor a családban még van kraft a betegben akarat a változásra a lényeg ,hogy a motivációt soha ne veszítsük el.

A betegben mindig tartsuk a lelket és ami a legfontosabb ne sürgessük Őt

.Nem azt mondom ,hogy hagyjuk hogy mindent a saját ritmusában csináljon természetesen az elején főleg kell a gyógytorna meg a logopédus is.

Ne akarjunk belőle egy hét alatt atlétát faragni főleg ha előtte sem volt az.

A szervezet úgyis dolgozik a regeneládáson a memóriája és az egyéb fiziológiás folyamatok az első 3 évben folyamatosan javulni fognak.

Ami anyukám mozgását illeti már kb 8 hónap elteltével lábra állt.Az inkontinencia zavar tehát ,hogy bepisil esendővé tette de a legnagyobb felfoghatatlan jelenségeket a pszichés kilengések okozták.

Amint elkezdett kb 3 hónap után beszélni először is félrebeszélt.Az ,hogy sokszor látott olyan dolgokat amik nem is léteztek a szobában az kb 2 évig tartott.Elfogadtam ,hogy újra kellett tanúlnia bizonyos viselkedés formákat.Az empátiáról sosem gondoltam volna ,hogy tanulható de nála abszolút érzékelhető volt ,hogy az.

2 évig anyukám csak akkor beszélt ha kérdezték,legfőképp akkor is csak hozzám.Ha kérdeztem mindenről jól tudott kommunikálni,véleménye a harmadik évben újra kirajzolódott ,hogy még mindig van.Az agyvérzést követő körül belüli ötödik évben már mindenkivel el tudott beszélgetni ,azóta jól kommunikál van véleménye nemcsak leköti a híradó de közbe is szól ha nem tetszik neki a politikai fordulat.....bizonyos vicceket ért de az összetettebb poénokat nem érti ezen általában én röhögök mert nem értésének nyilvánvaló hangot ad és számomra ez érthetődően vicces .

Valóban nem azt az embert kaptam vissza ,mint akit elveszítettem,de egy jópofa embert kaptam ,aki segítséget kíván maga körül.Egy imádnivaló 65 éves "kisbabát",aki néha eljátsza ,hogy végülis Ő az anyám is.

Mi volt mégis a legnehezebb akkor ebben az agyvérzésben?

Elfogadni a mást az új életet úgy ahogy jött.

Megérteni a megváltoztathatatlant,hogy Ő bizony ugyanúgy az anyám és hál istennek él csak másképp mozog ,gondolkozik a világról mint azelőtt és másképp is reagál az életre még hozzám is másképp viszonyul.

Nagyon nehéz igaz az élet irreverzibilis dolgait elfogadni ,belenyugodni abba ,ami megváltozhatatlan.A legszebb az egészben ,hogy mikorra ez a képlet összességében összeáll tehát például már nem zavar minket ,ha a pelenka átázott egyszerűen lecseréljük egy újra és az élet csordogál tovább ,mint a hangjegyek a zongorán és észre sem vesszük,hogy a sors bár a nehezen megélhető pillanatokat is léptesdeti velünk  a szimfónia az mégis elkészül ,mert a mindennapok morajába a rosszul leütött akkord is kiad egy dallamot.Lépésről lépésre szállunk a hangjegyek morajlásával és ha ügyesen csináljuk már nem fog fájni ,hogy az bizony néha hamis.Megtanuljuk értékelni a jelen perceit ,amit egymással tölthetünk minden hasonultságával száz százalékig megértve az irreverzibilist.

Ami haszon az egészben hogy utána ezt a tapasztalásunkat az élet minden területére át tudjuk ültetni és higgyje el mindenki az nagy segítség ha az ember már mondhatni semmin sem problémázik....